Bemutatkozó.

Cégünket 1988-ban egyéni vállalkozásként indítottuk. Az első időkben csak szolgáltatásokat nyújtottunk a lakosság felé. Később állványzatokat gyártottunk bérmunkában. 1995-ben megalapítottuk a Kiss & Társa Kft-t. Az első időkben családias keretek között működtünk, de a folyamatos -máig tartó- beruházásoknak köszönhetően egy lemezmegmunkáló üzemet építettünk fel.Cégünket

Gépparkunkkal egyaránt gazdaságosan tudunk gyártani közepes és kis sorozatokat.

Fő partnerünk 1996-tól egy osztrák földmunkagépgyártó cég. Az idők folyamán A kategóriás beszállítói lettünk partnerünknek. Több mint 1000 féle alkatrészt gyártunk részükre. Az osztrák megrendelőink mellett vannak partnereink Németországban.

2005-ben és 2008-ban fontos beruházások létesültek a cégünk életében: egy teljesen új parkot építettünk fel, amely infrastrukturálisan is a jobban támogatja a termelésünket. Ezzel együtt egy teljesen új részleg is épült, mellyel a termelésünk még gazdaságosabbá és tevékenységünk még sokoldalúbbá vált: szemcséző berendezést és elektrosztatikus porfestő üzemet létesítettünk. Ezek a beruházások Európai Uniós pályázati támogatások segítségével valósultak meg.

2008-2009 a válság évei alatt tevékenységünk jelentősen visszaszorult, de a tulajdonosok felelősségteljes és szigorú gazdálkodási politikájának köszönhetően jelentős létszámveszteséggel ugyan, de átvészelte a cég a nehéz időszakot. 2010-ben már növekedésnek indult újra a cég és az évet válság előttihez közelítő létszámmal és forgalommal zárta.

2011 óta  a cég lendületes növekedésnek indult, új telephelyet vásárolt, árbevétele és létszáma folyamatosan nő, melyhez hozzájárult, hogy a cég a többször is sikeresen pályázott Európai Uniós forráskora.

2012 óta cégünk ISO 9001, 2014 óta DIN EN ISO 3834-2 minősítéssel rendelkezünk.

2012-2018 között a telepehelyünket bővítettük több csarnokkal és egyéb fejlesztéseket -pl. 80 kW naperőmű, de végül ez is kicsinek bizonyult és ezért

2018 második félévében új telephelyet vásároltunk, ahová teljes tevékenységünkkel át is költöztünk. Az új telephelyünkön hatékonyabban tudunk munkafolyamatokat szervezni, a gyártó kapacitás mellett megnőtt raktározási kapacitásunk is. Gépparkunkat is bővítettük és jelenleg 4 lézervágógéppel, 1 lángvágógéppel, 3 hegesztőrobottal, fűrészgépekkel, lemez és csőhajlítógéppel, valamint egy komplett forgácsoló üzemmel és nagy kapacitású -3 kemencés- festőüzemmel tudjunk partnereinket kiszolgálni.

 

Fő tevékenységek

  • Fém megmunkálás és felületkezelés (szemcseszórás, elektrosztatikus porfestés)
  • Lemez megmunkálás (lézer- és lángvágás, darabolás, hajlítás)
  • Forgácsolás: CNC esztergagépek és megmunkáló központok

 

Kérjük nézze meg fényképeinket, melyeken legjellemzőbb termékeink
és gépeink vannak. Szinte mindent legyártunk lemezből!

Megnézem

Géppark:

  • 1 db Salvagnini Fiber lézer
    (GOP-2.1.1-11/B-2011-0294)
  • 1 db Trulaser 3,3 kW
  • élhajlítógépek (Trumpf 4 db, Ermak 40t, 2 db 90t, Safan 2 db)
  • 3 db tárcsás fűrészgép
  • 2 db CNC esztergagép
  • 1 db Szemcseszóró berendezés
  • 3 db Elektrosztatikus festőberendezés 
  • 1 db Vízszintes tengelyű megmunkálóközpont (630*630 mm asztal)
  • 1 db TRUMPF Fiber lézer
    (GINOP-1.2.1-14-2014-00565)
  • 1 db TRUMPF Fiber lézer
  • 1 db CNC DOOSAN PUMA esztergagép
    (GINOP-1.2.1-14-2014-00565)
  • 1 db DOOSAN PUMA megmunkáló központ
    (GINOP-1.2.1-14-2014-00565)
  • 1 db Függőleges tengelyű megmunkálóközpont
    (1000 mm asztal)
  • 1 db Gépi lemezolló
  • 3 db Hegesztőrobot
  • Marógépek
  • CNC szalagfűrészek
  • 1 db hidralikusprés
  • 1 db excenterprés 63 t
  • 6 db állványos fúrógép
  • Ponthegesztőgépek
  • Lemezhengerítőgép

Reméljük tevékenységünk felkeltette érdeklődését és megkeres minket!