Kiss & Társa Vas- és Fémipari Kft.

Bemutatkozás - cégtörténet

Az 1988-ban egyéni vállalkozásként alapított cégünk kezdetben lakossági szolgáltatásokkal foglalkozott, majd tevékenységünk állványzatok gyártásával bővült. 1995-ben alapítottuk meg a Kiss & Társa Kft.-t, amely a családias keretek között működő vállalkozásból mára a folyamatos beruházásoknak köszönhetően jelentős fém- és lemezmegmunkáló céggé vált.

Korszerű gépparkunk kis és közepes sorozatok gazdaságos gyártására egyaránt alkalmas.

Fő partnerünk 1996-tól egy osztrák földmunkagépgyártó cég, amelynek az idők folyamán „A” kategóriás beszállítói lettünk. Ma már több ezer alkatrészt gyártunk részükre. Az osztrák megrendelők mellett Németországban is vannak partnereink.

2005-ben és 2008-ban sikeres európai uniós pályázatunknak köszönhetően fontos beruházások valósultak meg cégünk életében: egy teljesen új, infrastrukturájában minden igényünket kielégítő ipari parkot építettünk. Tevékenységünk szemcséző berendezéssel és elektrosztatikus porfestő üzemmel vált még gazdaságosabbá és sokoldalúbbá.

A 2008-2009-es gazdasági válságot a tulajdonosok felelősségteljes és szigorú gazdálkodási politikájának köszönhetően létszámcsökkentéssel ugyan, de átvészeltük. 2010-től újra növekedésnek indult a cég, és azt az évet már a válság előttihez közelítő létszámmal és forgalommal zárhattuk.

Azóta töretlennek mondhatjuk fejlődésünket, folyamatosan növekszik a dolgozói létszám és az árbevétel, amelyhez hozzájárult több sikeres európai uniós pályázatunk is.

2018 óta vagyunk a jelenlegi telephelyünkön, mivel a folyamatos bővülés tette a költözést szükségessé. Ezen a telephelyen hatékonyabb a munkafolyamatok szervezése, a gyártás mellett növeltük raktározási kapacitásunkat is.

Gépparkunkat is bővítettük. Jelenleg négy lézervágógéppel, egy lángvágógéppel, öt hegesztőrobottal rendelkezünk. Ezek mellett fűrészgépekkel, él-, lemez- és csőhajlítógéppel, valamint egy komplett forgácsoló üzemmel és egy nagy teljesítményű, két szemcseszórós, három kemencés festőüzem részleggel tudjuk partnereinket kiszolgálni.

Cégünk 2012 óta ISO 9001, 2014 óta pedig DIN EN ISO 3834-2 minősítéssel is rendelkezik.

Fő tevékenységek

Kérjük, nézze meg fényképeinket termékeinkről és gépeinkről.
Ami lemezből elkészíthető, azt mi legyártjuk Önnek!

Várnai Balázs

Közgazdász, cégünk ügyvezető igazgatója. Korábban 15 évig egy multinacionális vállalatcsoport egyik vezetőjeként szerzett sokirányú szakmai tapasztalatot. Közvetlen irányítása alá a minőségbiztosítás, a HR, a munkavédelem, az IT területe, valamint a gazdasági iroda munkája tartozik.

Süle Péter

Műszaki igazgató. A lemezmegmunkálás minden területén már másfél évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ő irányítja cégünk technológiai fejlesztését, összehangolja az egyes gyártórészlegek munkáját. Feladatkörébe tartozik még a piackutatás, a partneri kör folyamatos bővítése és az árajánlatok készítése is.

Szász Róbert

A megrendelőinkkel való kapcsolattartásért és a logisztikai feladatok ellátásáért másfél évtizede felelős vezetője cégünknek. Feladatkörébe tartozik ezen túl a kereskedelmi áruk beszerzése és az alvállalkozói körrel való együttműködés is.

Gépparkunk

Lézervágó berendezések

Hegesztő robotok

CNC esztergák és megmunkálóközpontok

Automata fűrészgépek

Gépeinkről bővebben